Körtés csokoládétorta

A kislányaim a múlt hétvégén 3 évesek lettek. Ez alkalomból sütöttem nekik csokitortát. A csokoládé az ő kívánságuk volt. Először azt terveztem, hogy sütök két tortát, teljesen különbözőt, de végül meggondoltam magam és egy körtés- csokoládés tortát sütöttem kétszer. Én most egy hagyományos méretű torta receptjét fogom bemutatni, bár én valójában két kisebbet sütöttem.

Hozzávalók:

– 20 dkg. csokoládé

– 10 dkg. amaretti keksz ledarálva

– 17 dkg. vaj

– 20 dkg. liszt

– fél csomag sütőpor

– 70 dkg. körte

– 4 tojás

– 10 dkg. cukor

Elkészítés:

A körtét megmossuk, meghámozzuk és felszeleteljük.

Egy lábosban kevés vízzel puhára pároljuk. Tehetünk bele egy kicsi fahéjat és pár csepp citromot.

Közben elkészítjük a tésztát. A csokoládét gőzfürdőn megolvasztjuk a vaj felével. A vajat darabokban tesszük hozzá és jól elkeverjük.

A tojásokat kettéválasztjuk. A maradék vajat a cukor felével és a tojássárgákkal kikeverjük. Hozzáöntjük az olvasztott csokoládét.

Ezután beleszórjuk a darált amarettit és a sütőporos lisztet. Jól elkeverjük. Én egy mixert használtam alacsony fokozaton.

A legvégén felverjük a tojásfehérjéket a maradék cukorral és óvatosan beleforgatjuk a masszába.

Egy tortaformát kibélelünk sütőpapírral és megkenjük vajjal.

A tészta felét belerakjuk a formába, majd rárakjuk a körteszeleteket. Ezután a maradék masszát.

180 fokon sütjük 35 percig. A közepén krémes marad a csokoládé.

Díszíthetjük csokiglazúrral vagy tejszínhabbal is. Én lányoknak készítettem, ezért megszórtam színes cukorkákkal is.

Az ünnepeltek. A torta ugyanaz, csak másképpen díszítettem.

Úgy látszik finom volt. 🙂

Tovább a blogra »