Kávé és Csokoládé

Narancsos, diós, csokoládés golyók

Magyar Elek szakácskönyvében találtam ezt az egyszerű receptet. Eredetileg csokoládé darába kell beleforgatni a golyókat, azonban én inkább bevontam őket.  Vendégváró édességnek ajánlanám, mert előre is el lehet készíteni. Nálunk 2 napon belül elfogyott, igaz ebből a mennyiségből nem lesz sok. Ha nagyobb társaságnak készül, akkor érdemes duplázni a hozzávalókat.  Hozzávalók: – 150 gramm őrölt… Tovább »

Nutellás sütinyalóka

Azt gondoltam, hogy én soha nem fogok sütinyalókát készíteni, most mégis megtettem. Sütöttem a gyerek születésnapjára tortát és a közepéből ki kellett egy adagot kaparni, így keletkezett feleslegessé vált tészta. Nem hiszem, hogy sütnék piskótát azért, hogy morzsáira szedjem, de így maradék felhasználásnak kiváló ötlet. A mennyiség elég kevés, mert ugye eredetileg nem ez készült,… Tovább »

Kossuth kifli

Az interneten kutatva kétféle Kossuth kiflire bukkantam. Az egyik tulajdonképpen egy vajas piskóta, amire darabos diót szórunk és hold formát szaggatunk, a másik pedig egy töltelékes kifli dióval vagy mandulával. Bevallom őszintén az előbbi egyáltalán nem motivált, így elkészítettem a töltött Kossuth kiflit. Forrás: internet A legenda szerint Kossuth Lajos a pozsonyi országgyűlés ideje alatt… Tovább »

Egészséges mézes sütemény- gluténmentes

A receptet Rita konyháján találtam, picit variáltam rajta, hogy gluténmentes egészséges édesség váljon belőle. Az eredeti recept megnézhető: itt. Használtam amaránt lisztet a tésztájába. Elméletileg ezt a lisztet keverni érdemes más liszttel, körülbelül 50 százalék arányban. Ha kelt tésztát készítünk, akkor csak 10 százalékot lehet hozzáadni az amarántlisztből. Mégis miért érdemes? Mert sokkal egészségesebb a… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!