Kávé és Csokoládé

Olaszország- Sorrento, Nápoly, Amalfi

A következő majdnem két hétben nem leszek elérhető, így valószínű bejegyzéseket sem fogok írni. Olaszországba megyünk nyaralni. Elég régen nem jártam ott, pedig igen csak a szívemhez nőtt, miközben tanultam a nyelvet. Egyetemista koromban vettem részt a velencei karneválon, gyermekkoromban pedig többször jártam Észak- Olaszországban úszóversenyen. Most nagyon örülök, hogy megint megyünk, ezúttal sokkal délebbre…. Tovább »

VKF! 44- Leszámolás a késztermékekkel!- Házi májpástétom

Az á la carte kulinária blog szerzője meghirdette a Vigyázz, kész, főzz! játék 44. fordulóját. A kiírás itt olvasható. Én egy házi májkrémet készítettem, mely nagyon ízletes és bátran megállja a helyét a bolti termékekkel szemben. Hozzávalók: – 1 fej vöröshagyma – 260 gramm csirkemáj – 50 gramm vaj – 3 evőkanál mustár – fél… Tovább »

Málna- sárgadinnye lekvár bazsalikommal

Anikó, a Paprika & Paprika tulajdonosa meghirdette a befőzési maratont, noha idő hiányában nem fogom elkészíteni az összes receptet, mégis úgy gondoltam írok róla, mert nagyon tetszik a kezdeményezés. Az első rögtön ez a különleges lekvár volt, melyet el is készítettem. Az eredeti recept itt található. – 350 gramm sárgadinnye meghámozva és pici darabokra vágva… Tovább »

Nyári gyümölcstorta ropogós tésztával

A vasárnapi ebédhez készítettem ezt a gyümölcstortát. Délelőtt a piacról sikerül szerezni néhány szép gyümölcsöt, így találtam ki, hogy akkor készüljön el ez a torta. Igazi nyári desszert, érdemes kipróbálni. Hozzávalók a tésztához: – 250 gramm liszt – 1 tojás – 150 gramm vaj szobahőmérsékletű – 80 gramm porcukor – 30 gramm őrölt mandula –… Tovább »

Angol felső erjesztésű sörök

Ezt a bejegyzést a férjem írta az angol sörökről. A téma számomra nem igazán testhezálló, mert körülbelül 2 sört sikerült megkóstolnom Angliában, így ráhárult a feladat. <!–[if !mso]> <![endif]–> Magát a szigetországot leszámítva, Európában igencsak vitatott kérdés az angol csapolt vagy akár palackozott ale típusú sörök élvezeti értéke. Idén nyáron volt szerencsém erre a kérdésre… Tovább »

Habcsók fészek gyümölcsökkel

Egy olasz nyelvű lapon bukkantam rá erre a receptre. Előnye, hogy gluténmentes és nagyon szép desszert. Bármikor felszolgálható, ünnepekre és vendégek fogadására is tökéletes. A habcsókot meg lehet sütni előtte való este és másnap csak tálalni kell. Hozzávalók: 150 gramm tojásfehérje 300 gramm porcukor egy kis kanál vaníliás cukor, lehetőleg bourbon 250 ml tejszín- felverve,… Tovább »

Kókuszos- citromos- csokoládés sütemény fél óra alatt- gluténmentes

Gondolkoztam minek nevezzem ezt az édességet. Az újság, amiben találtam valójában macaronnak hívja, én talán puszedlinek szólítanám. Az elkészítési idő körülbelül 25 perc. Nagyon egyszerű és gyors. Remek vendégváró lehet. Én tea vagy kávé mellé szolgálnám fel. Hozzávalók: – 100 gramm cukor – 2 tojás fehérje – 150 gramm kókuszreszelék – 1 citrom reszelt héja,… Tovább »

Almás- szilvás cobbler

Sok szakácskönyv van itthon, időnként főzünk is belőle, bár legtöbbször ha inspirációra van szükségem akkor az olasz és a német nyelvű oldalakat böngészem. Valójában a német recepteket jobban szeretem, mert bámulatosan precízek, míg az olasz receptekről nem mondható el. Ezt a receptet a BBC GoodFood magazin kötetében találtam a 101 csábító desszert című könyvben. A… Tovább »

Bazsalikomos csirkés rakott zöldségek

A napokban ettem olaszos rakott zöldségeket. Eredetileg darált disznóhússal készült, én ezt csirkére változtattam. Picit alakítottam a Baracson kóstolt ételen és ez lett belőle. A padlizsán, a tök, a paradicsom és a bazsalikom frissen lett leszedve a kertből. A szőlő mellett egy sor padlizsán Bazsalikom és citromfű Paradicsomszedés Hozzávalók: – 4 csirkecomb csont nélkül –… Tovább »

Bazsalikomos vaníliafagylalt

A receptet itt találtam, végül teljesen másképpen készítettem el, tulajdonképpen csak az ötlet származik a Delicious Days blogról. A fagylalt alapjául egy angol krémet készítettem. Hozzávalók 4 személyre: – 250 ml zsíros tej– 1 vaníliarúd– 250 ml tejszín– 6 tojássárgája– 100 gramm porcukor– 1 csokor friss bazsalikom Elkészítés: A tejet és a tejszínt összekeverjük, hozzáadjuk… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!